Augusztustól újra Eperszezon
Üdvözlet Rádio Eper hallgatók!
A homokos partot és a szabadságunk napjain megszokott lustálkodást hátra hagyva hétfőtől számunkra is elkezdődik a munka, ismét beülünk a mikrofonok elé. Frissen és új lendülettel várunk benneteket a megszokott műsorrenddel és néhány apró változással. Augusztusban is hétről-hétre megszólalnak lejátszónkban a house zenei világ legütősebb újdonságai, valamint megrendezzük a MESTERHÁRMAS party sorozatunk harmadik állomását, ez lesz az utolsó nagy dobás. Az apró változásokról is ejtenék néhány szót. Mostantól minden hétfőn és kedden este fél 6-tól rezidens lemezlovasunk, Levy mixeli a kedvenceit, a világhírű olasz-magyar producer páros műsora, a Karmatronic is your dj pedig péntek esténként 10 órakor jelentkezik majd. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban is együtt dolgozunk és szórakozunk majd az Eper legjobb zenéi mellett. Jó mulatást!
TG
Rádió Eper Online :: 2010-07-30
A megérdemelt..
Kedves Rádió Eper hallgatók! 
Július 19 és 30 között nyári vakációnkat töltjük. House zenei kínálatunkat azonban nem kell nélkülöznötök, csupán műsorvezetőink lesznek szabadságon.
A nyári pihenő után feltöltődve, új lendülettel és a mesterhármas fináléjával térünk vissza hozzátok.
Szép nyarat és jó pihenést kívánunk nektek is!
TG
Rádió Eper Online :: 2010-07-15
Gyakorlat után mélyvízben
Sziasztok Eper hallgatók!
Péter Edina vagyok, 23 éves egyetemista. A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi karán tanulok anglisztika szakon, emellett kommunikáció és médiatudomány minort végzek. Imádom az állatokat, ennek köszönhetően van 3 édes drága dzsungáriai törpehörcsögöm. Általában sokat beszélek bármilyen témáról, nem véletlen, hogy idekerültem a rádióhoz. Nagyon szeretek táncolni és zenét hallgatni, ezért ha időm engedi szívesen eljárok szórakozni a barátommal és a barátaimmal, fő a jó társaság és a zene. Emellett makacs vagyok, de ugyanakkor kitartó is, így ha valamit a fejembe veszek, azt véghez viszem.
Amíg Molnár Ágica és Varga Zsuzsi nyári szabadságát tölti, hétköznaponként 12 és 14 óra között én osztom meg veletek a nagyvilág színes híreit!
Péter Edina
Rádió Eper Online :: 2010-07-06
eperfanok.hu
Sziasztok Eperfanatikusok!
2010. június 21-én útjára indult az eperfanok.hu, a Rádió Eper hallgatóinak weboldala. Azért készült, mert ilyen még nem volt. Úgy gondoltam, a lelkes falfirkászok, hallgatók, fanatikusok megérdemelnek egy saját oldalt a netes éterben. Így hosszas tervezés, alakítgatás után, megérkezett Hozzátok az oldal, amely Nektek szól, Nektek készült, és lehetőségetek is van arra, hogy a kívánságműsorhoz hasonlóan, Ti is szerkesszétek. Mindezt hogyan?
A Mirelit menüben, ahol jelenleg a csevegő található, a közeljövőben egy receptekkel foglalkozó fórum indul. Az ötletet Ti adtátok, hiszen nem egyszer volt olyan téma a falon, amely ételekkel volt kapcsolatos. Mint kiderült, elég sokan kísérleteztek mindenféle finomságok készítésével.
Hamarosan megjelenhetnek az oldalon kedvenc ételeitek receptjei. Figyeljétek a főoldali híreket!
Az EperfanTop10-be elküldhetitek kedvenc zenéitek 10-es listáját (természetesen nemcsak a house világából). Ha valaki még nem hallotta volna azokat a zenéket, amelyek Nektek már tetszenek, lehet, ezáltal kedvencé válik.
Ha ötletetek van az oldallal kapcsolatban, várom leveleteket az eperfanok@gmail.com címre. A meglepetések sora ezzel nem ért véget, vannak még a tarsolyban szép számmal. Hölgyek-Urak, Eperfanatikusok! Kellemes időtöltést-csevegést kívánok Nektek!
(Blacky, köszönjük szépen odaadó munkád és lelkesedésed. TG)
Nézd meg az eperfanok weboldalát itt!
Blacky
Rádió Eper Online :: 2010-06-27
Mesterhármas második állomás – lóerő és hangnyomás
Kánikulában és nagy érdeklődés mellett zajlott az első Autohifi és tuning fesztivál. Több tucat szebbnél szebb autót láthattunk, melyek összértéke egy városka költségvetése biztosan megvolt. Három helyszín várta a látogatókat, fent a Sound Quality kupa versenyfői tesztelték kiváló hallásukat, a színpadnál a csajok pancsiztak a rögtönzött medencében Levy zenéire, lent pedig a leghangosabb miskolci kocsit keresték. Egyéb iránt a győztesnek meglett a nem hivatalos világrekord 161 dB-el (csak összehasonlítás végett a fájdalomküszöb 120 dB, ami például egy vonat kürtje közelről). Az autóban a versenyen nem ül senki. Én személy szerint a benzingőzt és a csapatást hiányoltam..mert a látvánnyal bizony hamar betelik az embert. A szerencse az, hogy a szép kocsikat szép csajok szeretik. Erről a képek tanúskodnak, amelyeket ezúton is köszönünk.
Nézd meg a rendezvényen készült legjobb fotókat itt!
Johnny
Rádió Eper Online :: 2010-06-17








